Ifj. monarchista

A dicső emlékek tartást adnak a nemzetnek, és ezt tudták jól a II. világháború után hatalomra került kommunisták is.

A Horthy Miklós (ma Petőfi) híd budai hídfőjének északi oldalán ugyanis a híd 1937-es átadásától ott állt a cs. és kir. haditengerészet magyar hősi halottainak tiszteletére állított emlékmű. A talapzat a Novara cirkáló orrát formázta, amelyen a korabeli stílusnak megfelelő hatalmas alakok láthatók, a "támadás géniusza" és az "ellenséget kutató matróz". E fölött a polai (más források szerint fiumei, bár szerintem ott ilyen világítótorony nem volt) világítótorony mása állt, ami látogatható is volt. A talapzatban helyet kapott egy kiállítóhelyiség, amiben többek között egy, a flotta világháborús harcairól kézzel írt emlékkönyv kapott helyet.

A II. világháborúban az emlékmű megrongálódott, éppen annyira, hogy az ürügyet szolgáltasson az elbontásához. Mára semmi sem maradt fenn belőle: a szobrokat beolvasztották, valószínűleg a nagy Sztálin-szoborhoz is felhasználták az anyagukat. Az emlékkönyv elveszett, de minden lapjáról készült fénykép, ezek fennmaradtak.

A kép és egyes adatok forrása: Császári és Királyi Haditengerészeti Egyesület.

Most egy kis gyűjtői bemutató következik. Lássunk néhány övcsatot az Osztrák-Magyar Monarchia idején működő Magyar Királyi Honvédség által rendszeresítettek közül! A képekre kattintva nagyobb felbontású képek láthatók.

Egy remek katonadal a kitűnő Gajdos Népzenei Együttes előadásában. "A három év majd lejár", mert akkoriban még volt sorkatonaság, és nem hónapokig, hanem minimum három évig.

Dombon van a nagyváradi kaszárnya,
Oda leszek három évig bezárva.
A három év majd lejár, szeretőm hiába vár,
Otthagyom a nagyváradi kaszárnyát.

Néha feltör az emberből a gyarló, a gyáva. Egyszerűbb és könnyebb lenne elmenni innen, messzire, elfelejteni, hogy valaha is magyar voltam. Elfelejteni e Kárpát-medencei hazát, minden nyomorúságával és keserű gyönyörűségével együtt. Nem nyomná vállamat ezerszáz esztendő felelőssége és a trianoni kilencven év már-már felfoghatatlan tragédiája.

Nem hallanám nap mint nap azokat a csak nálunk ismert szófordulatokat, hogy "ez is csak Magyarországon történhet meg", meg "itt soha nem fogunk odáig eljutni" és "azért, mert ilyen a mi népünk". Egy nemzedék gondolkozik így, amelyik az ún. rendszerváltás után szocializálódott. Kívülről szemléli a hazáját, és önmagával se vállal közösséget.

Volt egyszer egy kikötővárosunk, Fiume. Ebben a városban pedig volt egyszer egy torpedógyár, amit magyarul (mert hívták több nyelven is, lévén soknemzetiségű a Monarchia) Whitehead & Tsa. Torpedó- és Gépgyárnak hívtak. Ebben a gyárban építették azokat a szerkezeteket, amikkel a cs. és kir. haditengerészet legsikeresebb fegyvernemének képviselői, a tengeralattjárók vívták háborújukat, a torpedókat.

Jobb híján domborműnek neveztem ezt a rézből készült, préselt nagycímert, amit a Havannán rendszeresen megtartott militária börzén vettem. A címer alatt a híres "királyért és hazáért" jelmondat olvasható. Hogy miért éppen ez a sorrendje a szavaknak, arról a Lex Sacra blogban lehet olvasni.

Igazából nem tudom, milyen szerepe lehetett: a hátoldalán lévő fémlap arra engedne következtetni, hogy esetleg kitűzhető volt. Ennek viszont ellentmond a mérete, ami miatt mind sapkadísznek, mint ruhára tűzve túl nagy. Én mindenesetre bekereteztettem, és illő helyre került :-).

Kattintásra nagyobb kép jön elő!