Ifj. monarchista

Egy ifjú monarchista gondolatai ősi államformánkról, történelmünkről, és mindenféléről, ami ehhez kapcsolódik.

Utolsó kommentek

De kreatív ez a blog

2010.09.15. 19:25 HuPiedone

Van egy ilyen, hogy "Kreatív Blogger Díj". Ezt bloggerek adhatják más bloggereknek. Engem Pánczél Hegedűs János, a Monarchista Gondolatok (újabban Gondolatok a királyságról) blog szerzője tisztelt meg a díjjal. Köszönet érte, igazán jól esik!

Akkor a kötelezettségek, mert ilyenek is járnak a díjjal:

  1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, akitől kaptam.
  2. A díj logoját ki kell tennem a blogba. Van ebből egy pár változat, álljon itt Nyugati levél változata.
  3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam.
  4. Írnom kell magamról, illetve a blogról 5 dolgot.
  5. Nekem is ajánlanom kell öt blogot.

1., 2., 3. megtörtént. Írjak öt jellemző dolgot magamról, a blogról? Na jó:

  • Történelemszeretet: saját történelmünket ismerni felemelő érzés, bölcsességet ad, nem mellesleg pedig érdekes is.
  • Hagyományőrzés: ami érték, őrizzük meg. Ami értéket az elmúlt hatvanhat évben elpusztítottak, támasszuk fel.
  • Monarchizmus: az első kettőből magától értetődően következik.
  • Haladni akarok a korral...
  • ...de alakítani is azt

Végül az ajánló, véletlenszerű sorrendben:

*Apropó, tudtuk, hogy Tasnádi Péter rózsadombi villájának (Rómer Flóris, Szemlőhegy utca sarkához közel) kapuja fölött I. Ferenc József jelmondata, a "Viribus Unitis" (egyesült erővel) áll? Én sem.

3 komment

Címkék: kreatív blogger díj monarchista gondolatok

A bejegyzés trackback címe:

https://ifjmonarchista.blog.hu/api/trackback/id/tr522110055

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2010.09.15. 20:17:54

Nagyon köszönöm! Szét is sasolok (!) itt (újra), mert a királypártiság tőlem sem áll távol. :)

HuPiedone · http://lajtamonitor.hu/ 2010.09.16. 19:57:20

@G.d.Magister: nagyon szívesen :-). Mostanában érdemes itt sasolni (annyira, hogy két fej sem elég hozzá), mert végre rendes tartalmat fogok felrakni az elmúlt hónapok terméséből.

palicsitó 2010.12.04. 17:17:14

Magyar történelemben , ennyire még soha sem volt megosztott a Nemzetünk.Voltunk kurucok, labancok, 48 és 56 forradalmárok, bolsevikok, kommunisták, szocialisták , demokraták és liberálisok . De ilyen de ennyire bunkók, akik szocialistáknak vallják magukat, de a vörös arisztokráciát és a liberálisokat támogatják, akik megtagadták a magyar munka vállalókat és az értelmiséget egyaránt !
Ezeknek legalább egy évre , csizmát kell az asztalra fel tenni, mert a demokráciával vissza élnek- anarchia.
Tiborcz von Barthusch
süti beállítások módosítása