Éltünk demokratikus, alkotmány adta és garantálta elidegeníthetetlen és érinthetetlen szent jogunkkal. Tájékozódtunk, mérlegeltünk, összehasonlítottunk, hittünk és lelepleztünk, meggyőződtünk és kiábrándultunk, majd döntöttünk és szavaztunk. Felhatalmazást, bizalmat és mandátumot adtunk két merőleges tollvonással, hiszen minden hatalom a miénk, mi vagyunk a nép. Bölcsek, megfontoltak, elkötelezettek és erősek voltunk. Már kezdhetünk töprengeni, hogy most akkor mi van?
Alapvető probléma, hogy ez a magyar köztársaság még csak nem is demokratikus, bár nagyon annak hazudja magát. Akit négy évre - akárhogyan is - megválasztanak, annak teljhatalma a következő választásokig biztosított, semmi sem mozdíthatja el. Azokat a szerveket, amik az országgyűlés ámokfutását hivatottak korlátozni, maga az országgyűlés választja. Köztársasági elnök, legfőbb ügyész, alkotmánybírák, legfelsőbb bíróság elnöke, Állami Számvevőszék elnöke, különböző biztosok... Hogyne, ezen valóban érdemben változtat, hogy ezek mandátuma hosszabb időre szól, mint egy parlamenté, amikor eleve csak olyan jelölteket javasol a köztársasági elnök, akikről a parlamenti pártokkal előtte már egyeztetett.
A törvények nem kötik a hatalmat, mert azokat megváltoztathatja. A normák nem befolyásolják, mert azokra fittyet hány. A lelkiismerete nem korlátozza, mert az nincs neki. A maga által választott ellenőrző intézményeknek nincs fölötte hatalma. Lázadás nem mozdíthatja, mert erősebb, mint a lázadók.
Királyt viszont nem választanak, legfeljebb pár száz éveként, mert a király van. Kormányok jönnek-mennek, a király pedig marad. Ha pedig az országban már minden csődöt mondott, ő az élén végül az egyetlen, aki mondhatja, hogy "nem!"
A monarchia nem demokrácia, király uralkodik, nem népuralom van. A nép szavazhat sok mindenről, az országgyűlés szavazhat bármiről, a kormány tehet akármit, de amire a király nemet mond, az nem lesz. Na ezért demokratikusabb a királyság, mint a köztársaság, és ez nem ellentmondás.
Ugyanis bármennyire is furcsa, de amikor a választók mandátumot szavaznak egy képviselőnek vagy pártnak, azzal meghatározott (a párt által programban is vállalt) feladatok elvégzésére adnak neki megbízást - elvileg. Ahol azért választanak meg valaki, mert szimpatikusabb, az a szépségkirálynő-választás. Ennek a magyar köztársaságnak a politikusai viszont úgy érzik, nekik annyi kötelezettségük van, mint holmi szépségkirálynőknek, és ráadásul még csak szépnek sem kell lenniük. Mindig is így volt ez, bizony régebben sem Tisza Istvánból volt minden parlamenti képviselő, pedig a választópolgár nem volt hülyébb. Ha viszont van legalább egy valaki (történelemórákról ugye ismerjük, hogy mellesleg a felsőház tagjai is ilyenek voltak), akinek nem négyéves nyúlfarknyi periódusokban kell gondolkoznia mindig azt tartva szem előtt, hogy legközelebb is megválasszák és hatalomban maradjon, nem a pillanatnyi hangulatingadozásokra kell figyelnie, hanem a valós nemzeti érdekekre, akkor minden törvényhozási ámokfutásnak gátat tud szabni. Mindezzel pedig a valós választói akaratot is védelmezi: mit tetszenek gondolni, egy Gyurcsány Ferenc hány "hazudtunk" után mehetett volna a fenébe? Nem jutott volna el az elsőig sem.
Utolsó kommentek