2010. április 20-án, kedden a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészkarának piliscsabai kampuszán "Köztársaságok után királyság" címmel tart előadást Pánczél Hegedűs János.
"Pánczél Hegedűs János tart előadást a királyság jelenkori alternatívájáról, lehetőségeiről. Ha ismered a témakört, azért, ha demokrata vagy, azért, és ha szívesen részt vennél egy érdekes eszmecserén, akkor azért gyere el!"
Mindenkinek ajánlott!
Éltünk demokratikus, alkotmány adta és garantálta elidegeníthetetlen és érinthetetlen szent jogunkkal. Tájékozódtunk, mérlegeltünk, összehasonlítottunk, hittünk és lelepleztünk, meggyőződtünk és kiábrándultunk, majd döntöttünk és szavaztunk. Felhatalmazást, bizalmat és mandátumot adtunk két merőleges tollvonással, hiszen minden hatalom a miénk, mi vagyunk a nép. Bölcsek, megfontoltak, elkötelezettek és erősek voltunk. Már kezdhetünk töprengeni, hogy most akkor mi van?
Előre bocsátom, hogy ez itt természetesen vicc, szellemesnek szánt valami, mert ugye április 1-én kötelező nagyon humorosnak lenni. Az egész leginkább egy görbe tükör arról, hogy mi jut eszébe a többségnek, ha a királyság szót hallja. Szerencsére a királyságok, és a magyar királyság sem rekedt meg a történelemórák elferdített középkorának szintjén.
...mondja valamire az általam nagyon tisztelt Nemeskürty István, sok más érdekessel egyetemben az aktuális Heti Válaszban közölt interjúban. Hogy mire? Szövegkörnyezetből kiragadott, manipulatív, önkényesen kiválasztott szemelvények alant.
- ... javaslom tehát a nevezett épület az elmondottak szerinti felújításának kezdeményezését - fejezte be felszólalását a kormánypárti képviselő. A fővárosi közgyűlésben ülők kivételesen nem egymást ócsárolták, hanem "érdemi" munka folyt: egy városképi jelentőségű beruházásról kellett dönteni.
Királyságot a magyarnak!
A magyar, ha látja maga előtt a nemes célt, küzd érte, utolsó csep véréig, századokig, ha kell.
Királyságot!
Ha viszont nincs cél, amiért küzdhet, elkezd csüggedni. Létét hiábavalónak érzi, fennmaradását értelmetlennek, pusztulását szükségszerűnek és előre elrendeltetettnek.
Királyságot!
De várhatjuk-e mindenkitől, hogy lássa a célt, lásson egy célt? Nem, és a magyar lélek áhítozik is arra, hogy valaki neki a célt megmutassa.
Királyságot!
Ha nincs, aki méltó lenne arra, hogy kövesse, akkor hamis prófétákat és a történelemben percnyi előrelátással bíró önjelölt vezéreket követ.
Királyságot, és százszor is királyságot! Vissza a magyarnak a királyságát!
Ez a bejegyzés a Tudattalan Trianon címűnek a gondolatmeneti folytatása.
Néha feltör az emberből a gyarló, a gyáva. Egyszerűbb és könnyebb lenne elmenni innen, messzire, elfelejteni, hogy valaha is magyar voltam. Elfelejteni e Kárpát-medencei hazát, minden nyomorúságával és keserű gyönyörűségével együtt. Nem nyomná vállamat ezerszáz esztendő felelőssége és a trianoni kilencven év már-már felfoghatatlan tragédiája.
Nem hallanám nap mint nap azokat a csak nálunk ismert szófordulatokat, hogy "ez is csak Magyarországon történhet meg", meg "itt soha nem fogunk odáig eljutni" és "azért, mert ilyen a mi népünk". Egy nemzedék gondolkozik így, amelyik az ún. rendszerváltás után szocializálódott. Kívülről szemléli a hazáját, és önmagával se vállal közösséget.
Már sokan leírták, de azért itt is elfér, az én szemszögemből. Miért is kellene a királyságot visszaállítani Magyarországon? Csak röviden.
Utolsó kommentek